Amúgy sem volt egyszerű napom, annak ellenére, hogy ma sok gyerek hazament az osztályról, de éjjel tetőzött a dolog. Éjjel 2.27-kor szólt Bence, hogy fáj a hasa. Első körben átcsittegtem, mert világomat em tudtam, aztán átvánszorogtam, hogy mi a baj. Nem akartam az időt húzni, gondoltam majd köztünk elalszik, kérdeztem kell-e hánynia (bocs)....nem kell....ivott egy kis vizet, majd bement az apja mellé. Míg a párnáját vadásztam, addigra sugárban kijött belőle ami benne volt, sikerült a mellékesbe kiérnie szegénynek.
Egész pénteken azon görcsöltem, hogy el ne felejtsek felkelni és elvinni a suliba, de ezzel megoldódott a probléma, mert így itthon tartottam. Miután egész nap jól volt, nem ismétlődött a dolog és étvágya is volt (óvatosan), úgy gondolom elcsapta a gyomrát.
Reggel felhívtam az anyukámat, hogy ugyan ugorjon már fel, míg elmegyek bevásárolni, ne kelljen két gyereket rángatnom, pláne, hogy az egyik nem volt a helyzet magaslatán.
Az első üzletet aránylag gyorsan lerendeztem, bár ott sem voltak kevesen, amjd beugrottama suliba a gyerek cucaiért és gondoltam gyorsan végzek a másikban is. Ühüm. Már a városon végigmenni sem volt egyszerű mutatvány. Dugó volt. Mondom DUGÓ. Aztán mire parkolóhelyet találtam, bár szerintem én még igen hamar bebűvészkedtem magam egy éppen kiürülő helyre. Aztán ami bent fogadott.....komolyan mondom, akkor sem lehettek volna többen, ha minimum a világvégére készülünk (jogos...akkor meg minek). Rengeteg ember, rengeteg áruval. A végén már csak mosolyogtam, mert mindenkinek olyan feje volt, hogy rajzolni sem lehetett volna olyat. Egy biztos idén már nem nagyon szeretnék üzletbe menni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése