Egy korszak lezárult…

 ….Bence elballagott a középiskolából is. Mintha tegnap lett volna az általános iskolai ballagás és a középiskolai első évnyitó. Tényleg egy szempillantás alatt elszaladt ez az öt év.

Április 30-ra tették a ballagást, ami számomra értehetetlen. Másokkal ellentétben mi nem csináltunk ebből népünnepélyt, mert a hét közepén reggel 9-kor a család tagjai dolgoztak, iskolában voltak. Úgy beszéltük meg, hogy Áron ballagása után lesz a nagy családi összejövetel. Tesómék fia is ballag az általánosból és együtt tartjuk a bulit. 

A ballagás lehetett volna jobb is, vagyis a hangosítás volt semmilyen, mert semmit nem lehetett hallani belőle. Amúgy nem volt gond. Új hagyományt teremtenek, mert Öko Iskolaként nem eresztettek lufit, hanem az iskola udvarán egy láncra lakatot tettek belegravírozva az osztály és az osztályfőnök neve.  

A ballagás után beültünk az egyik étterembe ebédelni. 

Kibontotta

 Ha egyszer nekikezd, akkor nincs megállás…Gábor kibontotta a falat a konyha és a spájz között. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól halad, de amíg a fodrásznál voltam kikapta…

Erre jöttem haza…

 …csak kiszedte a spájz ajtót 😁

Fárasztó műszakok

Az utóbbi időben elég húzósak a nappalok és az éjszakák, már ami a munkát illeti. Tegnap is nappalos voltam, bíztam benne, hogy szombat lévén majd kicsit nyugalmasabb lesz, de nem. 

Jelen pillanatban 4 baba van bent szülő nélkül, s le is foglalnak egy ember egy műszakban, sőt, van, hogy még az orvos is segít az etetésben és a többi dologban körülöttük.  Eljött az az idő, mikor már csak ketten vagyunk beosztva egy műszakban, így egyikünk viszi a babákat, a másik meg az osztályt, bár azért a babák mellé is jár beteg gyerek. Én szívesebben viszem a beteg gyerekeket, mint a bölcsődét, de nyilván, ha rám jut, akkor ott látom el a feladatomat és ha mégis a kolléga kapja őket, akkor besegítek. 

Tegnap a kolléga vitte a kicsiket, én a betegeket, voltak 6-an, ebből % puffolós, s közülük kettő oxigént is igényelt. Már reggel látható volt, hogy ebből bizony munka lesz. Két gyereket végül haza tudtunk engedni, sőt a harmadikat is, aki csak ambuláns volt - de oxigént kapott - s délután a kisbabát is le tudtam venni az oxigénről. Egész nap meg nem álltunk. 

Az egyik anya nélküli babának végül bejött az anyukája, ő egyébként nincs kiemelve a családból, csak volt egy műtéte Pesten és hozzánk helyezték át, hogy összeszokjon anyával....any aúgy tudott bejönni a babához, hogy hozta a két nagyobbat is...szerintem mára szédszedték a szobát. berendeztünk nekik egy szobát, a gyerekeket fel sem vettük, sőt anyát sem, a doktornő azt mondta ha 2 napig bent marad és eteti a gyereket, s az hízik, akkor mehetnek is haza. Nem egyszerű nő, de legalább jó szándékú meg aranyosan butácska. Az a baj a babával, hogy a bélműtétje miatt nehezen etethető. OItt nem az anyuka volt a hibás, hogy nem etette a gyereket és azért nem hízott, hanem a babával volt baj, az etetése most még nekünk is kihívást jelent, tegnap le is hányt engem csórikám, úgyhogy öltözhettem át. Szerencsére van már mosógép ahol mosni tudjuk a babaruhákat, így bedobtam a cuccomat, persze külön. 

Nagyon elfáradtam a nap végére, de hasonló éjszaka vár rám. Szegény kolléganőm mondta, hogy majd most ő viszi a betegeket. nem csodálom, hogy elege van a bölcsiből....

A ksifiú jövő héten Pestre viszik egy műtét miatt, az egyik kislány örökbeadható, a másik pedig nevelőszülőkhöz kerül (reméljük pár héten belül, már ki van adva a neve az illetékeseknek), de majd jön az utánpótlás....

Heti beszámoló

 Úgy látszik az április sem a blogírás hónapja. Mióta Apukám rosszul lett és elhunyt, azóta egyszerűen nem érzek magamban motivációt semmihez. Persze a dolgaimat ellátom, főzök, mosok, takarítok, viszem a háztartást, ellátom a családot, dolgozni járok, de a scrapbbokhoz nem ülök le. Sem ahhoz, sem a bloghoz...nem mintha olyan eget rengető dolgok történnének napjainkban.

A Húsvétnak sem volt nagy fenék kerítve, ráadásul váltva dolgoztunk, én meg amúgy sem szívlelem ezt az ünnepet. Ez a kötelező takarítás, sonka főzés meg tojás hegyek....nem is csináltam amúgy semmit. Nem volt nagytakarítás, csak a szokásos, felesleges is lett volna, hiszen hamarosan kezdődik a konyhafelújítás, lesz itt por meg kosz és kupi is. Sonkát főzött anyósom, meg tojást is, de én megmaradtam a pirítóskenyér lekvárral vonalon, ami a reggelit illeti.

Nagypénteken nappalos voltam. Reggel mikor kitettem a lábam az ajtón éppen esett az eső, de olyan szokásos ütemben, gondoltam a kapucnimmal meg egy esernyővel biztonságban leszek. Ahogy kifordultam az utcából át is futott az agyamon, hogy de jó, hogy nem most szakad le az ég....aham....több sem kellett, mire végiggondoltam, már dörgött-villámlott és úgy elkezdett zuhogni az eső, hogy hömpölygött az utcán a víz (volt annyi eszem, hogy még a bokacipőmben indultam el és nem egy kis topánkában), kb 30 másodperc alatt lettem olyan vizes, mintha ruhástul zuhanyoztam volna. Azért szerencsésen leértem a buszmegállóba (kb 12-14 perc), akkor ahogy néztem a telefonomat, láttam, hogy Gábor hívott is meg írt is. Érdeklődött, hogy leértem-e, meg miért nem fordultam vissza és ha kell lejön értem, mert biztos eláztam, hogy át tudjak öltözni és el is visz kocsival Vácra. Tekintve, hogy ekkor már 4.20 volt és a buszt még sehol nem láttam, éltem a lehetőséggel. Fél 5 után ért le értem, de a busz még ekkor sem érkezett meg (amúgy 4.14-re kellene a megállóban lennie). Itthon aztán átöltöztem, majd elvitt Vácra, így pont akkor érkeztem meg mikor szoktam. 

Munka szempontjából nem volt gáz, de dolgoztunk azért egész nap, az idő az kicsit borongós volt, majd délután 4-kor leszakadt az ég. gondoltam is, ha fél 6-kor így fog esni, akkor én el nem indulok, de egy fél óra múlva már verőfényes napsütésben volt részünk. Gondolom Vivaldi egy hasonló napon írta meg a Négy évszak-ot.

Szombaton a láthatatlan munkákat végeztem itthon, egész nap tettem-vettem, nagy látszatja mégsem volt. Kitakarítottam a fürdőben a zuhanyt, s voltam olyan okos, hogy egyszerre használtam a domestost meg az ecetet, nem kevertem össze, csak az egyik helyre ezt öntöttem a másikra meg azt (sose szoktam), aztán ezt jól be is lélegeztem, úgyhogy délután nem győztem köhögni, annyira irritált a gőz. 

Szombat este érkeztek sógoromék, itt is aludtak, de vasárnap du már indultak is haza, sokat nem bandáztunk együtt, de azért a locsolkodás nem maradt el. Gábor egész nap az ügyeleten dolgozott, hétfőn pedig az OMSZ-hoz ment, azért indulás előtt szórt rám egy kis vizet, de legalább nem a nyakamba öntötte. Délelőtt a srácok átvittek anyukámhoz, ők elmentek tesóm feleségét és kislányát meglocsolni, tesóm meg Ádival kijöttek oda, így beszélgettünk egy sort. Később csatlakoztak a gyerekek is, majd kimentünk a temetőbe, leszedtük az elszáradt koszorúkat és virágokat. Olyan üres lett így a sír, de anya mondta majd vesz valami szép művirágot a vázába.

Délután tesóm még kiugrott hozzánk a gyerekekkel, de az este nyugiban telt. 

Kedden nappalos voltam. A héten a főnővér szabadságon van, amit azért annyira nem bánok, nyugalom is volt ilyen szempontól egész nap, igaz rengeteget dolgoztunk. Az egyik kisbabát elvitték Pestre a fejlődésneurológiára, de pénteken már vissza is hozzák, de a másik kettő még ott van. Az egyik kislány már örökbefogadható, már ki is adták a határozatot, remélhetőleg hamarosan szerető családba kerül. Akit elvittek Pestre, ő nevelőszülőkhöz fog majd menni, már meg is van, hogy hová, a szülők még nem tudják. Azt tudják, hogy nem vihetik haza, csak szerintem nem értik ez mit jelent. Az anyuka közölte nem szeretné, ha a gyámüggyel szövetkeznénk....mikor elvitték a gyereket a mentők, akkor pont bejött s mondta lekíséri a gyereket a mentőhöz, a táskáját  a szobában hagyja, majd visszajön. Eltelt pár perc, pont az ablak előtt mentem el, mikor látom, hogy vágtat kifele a kórház kapuján....mondtam is a kolléganőmnek, hogy ez elfelejtette, hogy itthagyta a táskáját. És tényleg. Később persze visszajött érte, de hogy lehet valaki ennyire agyatlan? Azt mondta csak akkor írja alá a zárójelentést, ha elolvashatja. Hát olvassa.....senki nem mondta, hogy nem teheti meg.....majd közölte a doktornővel, hogy semmiféle műtétbe nem egyezik bele....én nem tudom mit olvasott, de műtét fel sem merült....(a fejlődésneurológiára is csak azért ment a kislány, hogy időt húzzunk). Azért megnézném, amikor elviszik a kislányt az ország másik pontjára, hogy akkor vajon felfogja-e a dolgokat. 

A szerdai napom a bevásárlással ment el. A héten még szünet van a srácoknak, így én sem kelek korán, csak olyan 8 körül. Délelőtt összeszedtem magam és elmentem bevásárolni, vettem egy két zónás indukciós főzőlapot a Lidl-ben, pont most volt akcióban, ha szétszedjük a konyhát, legalább egy virslit, tojásrántottát, zacskós levest, tejbegrízt tudjak főzni, a nagyobb kajákat majd anyukám megfőzi vagy átmegyek és ott főzök. Ki is próbáltam, tényleg hihetetlenül gyorsan felforr rajta pl a tej, nem volt 2 perc mire 250 ml felforrt, tökjó. Nekifogtam a pakolásnak is, bár messzire nem jutottam, mert éjszakára mentem. 

Az éjszaka nyugis volt, pár telefont leszámítva, vettem is fel egy gyereket, aki bicajjal esett egy nagyot. 17 éves lesz a nagylány, de olyan sírást rendezett amiért ott kell maradnia.....dohányzik, pasija van, de anyuka aludjon bent vele....még jó, hogy nem az én lányom, amúgy. Ő biztos, hogy másnap haza fog menni. Én meg mondtam, hogy biztos, hogy nem, mert az UH folyadékot írt le a hasában, szóval örüljön, ha nem kell a műtőbe tolni őt. Felhívtam figyelmét, amennyiben elhagyja a kórház területét, nekünk be kell jelenteni a rendőrségen. Amúgy tényleg. Volt akit a rendőrség hozott vissza.

Szerdán még kiszaladtam a temetőbe, anyukám vett virágot, a fedlapot pedig lerögzítették.

Csütörtök délután aztán majdnem teljesen kipakoltuk a spájzot, még egy pár dolog maradt benne, amit minden nap használok, majd kerítek neki helyet a konyhában. Egész gyorsan ment, egy részét a padlásra tettem, ami nagyon ritkán kell vagy épp egyáltalán nem használom (de jó is lesz ez a selejtezésre), amit gyakran használok, az a pincében kapott helyet. Már a konyhaszekrényből is igyekeztem elpakolni azokat a dolgokat, amik nem nagyon fognak most kelleni. Szerintem e gy csomó mindent ki is fogok dobálni, mert van amihez 3 éve nem nyúltam, szerintem akkor tudok nélküle élni...

Úgy volt, hogy ma Gábor nekifog a bontásnak, de aztán elment Tomiékhoz segíteni, mert megígérte nekik, de nem volt benne biztos, hogy már ma is kell-e menni vagy csak szombaton, de kellett úgyhogy a bontás most elmarad. Legalábbis a hétvégén. Majd a jövő héten nekifog. 

Én ma főztem zöldborsó levest, brassóit, sütöttem csirkecombot és készítettem hozzá zöldséges bulgurt, csináltam egy kevert almás sütit és egy babapiskótás pudingos tejszínes desszertet eperrel....mindemellett mostam és ki is takarítottam....és már vége is lassan a napnak...

Egy új hét kezdete

 Ha már ilyen sok szabadidőm lett, s ma reggel a gyerekek is bicajjal mentek suliba én meg nemes egyszerűséggel áttoltam a bevásárlást holnapra, már korán kivasaltam, elindítottam a mosást, s mikor Gábor elment futni én felkerekedtem Mex-el és elvittem egy nagyot sétálni. A sétába belekocogtam, olyan másfél km-t az ötből, de pont elég is volt, hogy elfáradjak. Az idő nem rossz, mert nincs hideg, a nap viszont nem süt, olyan álmosító az egész. 

Mire hazaértem már Gábor is itthon volt, épp erőt gyűjtött, hogy lemenjen az edzőterembe. Én addig teregettem, mostam még egy adagot és nekiültem a páraelszívó kiválasztásának. Felhívtam az asztalost is, hogy lehet mégse kihúzhatósat vennék, hanem rejtettet, így a konyhaszekrényben nem lesz ugrás sem. Áldását adta rá, akkor majd úgy készíti a bútort, nem probléma neki. Ezzel aztán minden fontos gépünk megvan a konyhához, át is küldtem neki a típusokat, hogy tisztában legyen a méretekkel.

Fejben már tervezgetem, hogy az új konyhában mi hol fog helyet kapni, elég sok felesleges cucca van az anyósomnak, aminek mennie kell, illetve majd lesz egy egész szekrény, ahová azt pakol amit akar, abban én úgysem fogok turkálni. 

El nem tudom mondani mennyire várom, hogy készen legyen, pedig még neki sem fogtunk, valahogy majd csak túlélem azt a kupit és koszt, ami ezzel fog járni....

Ez történt....

Valami furcsa kábultságban telnek a napok, mintha nem is velem történne mindez. Teszem a dolgomat, ellátom a családot, elvégzem a háztartási teendőket, dolgozni járok, s ez el is tereli a figyelmemet, ugyanakkor ha eszembe jut, rögtön könnyes lesz a szemem, sírni tudnék, van, hogy sírok is, de aztán muszáj nyelnem egyet, mert ez nem segít. 

A temetés Április 11-én volt, péntek délelőtt 11-kor. Reggel miután mindenki felkelt és megreggelizett, én mosást válogattam, nekiálltam porszívózni, törölgetni, rendet rakni. Muszáj volt valamivel lekötni magam, mert a gyomrom görcsben volt. Igaz már hétfő óta abban volt, ha rágondoltam a temetésre...

Mikor már nem halogathattam tovább elindultunk. Még nagyon időben voltunk így először a sírhelyhez mentünk azt megnézni. Itt már nehezen tartottam magam, de amikor a ravatalhoz értünk és Áron elkezdett zokogni, én sem bírtam tovább. 

Lassan összegyűltek a rokonok, ismerősök, igazából a közelieken kívül a többiekből semmit nem érzékeltem, fogalmam sem volt mennyien jöttek el, s számomra nincs is jelentősége. 

Maga a szertartás nagyon szép volt, polgári búcsúztatót kértünk, nem szeretett volna apukám sem egyházit, sőt ő temetést sem. Nem volt nagyon hosszú, amiért végtelenül hálás vagyok.

Ezután összegyűltünk a torra, ahol végig apukámról készült képek kerültek lejátszásra, voltak benne olyanok is, amiket még én sem láttam :)

Miután hazaértünk valami hihetetlen fáradtság vett rajtam erőt. Délután még átjöttek unokatesómék, velük beszélgettünk, ritkán találkozunk, majd ők anyáéknál aludtak. 

Én szombat nappalról kihúzattam magam, sejtettem, hogy nem lesz erőm bemenni, így legalább keddig itthon vagyok és csak szerdán kell mennem. Úgyis elegem van most egy kicsit a munkából is. Vagyis nem a munkából, hanem a kialakult helyzetből. Tele vagyunk haza nem adható gyerekkel és csak egyre több lesz. Az egyik gyerek szüleinek fogalma sincs róla, hogy amúgy nem vihetik haza a kislányt, mert veszélyeztetik (nem adnak neki enni), de a gyámügy kb még semmit nem mozdult ezügyben - mint kiderült a családsegítő elfelejtett szólni - mi meg nem mondhatjuk meg mi a helyzet, mert nem a mi kompetenciánk, viszont orvosilag meg nincs indok miért nem vihetik haza....szóval hosszú ez, mint a vonatfütty...

Még mindig nem tudunk gyerekeket 3 óránként etetni és beteget ellátni egyszerre....vagy egyik, vagy másik, a kettő egyszerre nem megy, főleg hétvégén vagy éjszaka....minket fusztrál ez a helyzet, mert mind a kettő fontos lenne. 

Kaptunk rengeteg adomyányt - ebből is akkora balhé kerekedett, hányni tudnék tőle - egyik nap csak a ruhákat válogattuk-hajtogattuk-pakoltuk-rendszereztük, természetesen a teendőink mellett. 

Még április elején megérkeztek  az Elektroluxtól rendelt konyhai gépek. A héten megvettem a mosogatót, volt raktáron az egyik helyi építkezős boltban. Kinéztem a csempét is, még járólapot kell választanom és a páraelszívót megrendelnem. Ezután küldöm az asztalosnak a méreteket és kezdheti a bútor gyártását. 

Ma már elkezdtem a spájzból lepakolni a pincébe azt, amit lehetett. Még mindig nem tudom hová fog elférni ez a rengeteg cucc, de valahogy majd csak megoldjuk. Néztem a következő akciós Lidl újságban lesz hordozható indukciós főzőlap, említettem Gábornak vegyünk egyet, hogy legalább egy tejbegrízt, zacskós levest, tojásrántottát meg tudjak csinálni. mellette van Airfrayer-em és egy fritőzöm is, na meg a mikró, ami 7 nyelven is beszél.....persze anyukám mondta, hogy majd ő főz ránk.

Sütöttem sajttortát és jó lett...

És sütöttem joghurtos valamit is, ami szintén finom, bár kicsit összeesett, csináltam karamellszószt a tetejére, nekem ízlik....

Ma volt a napja, amikor a nyárigumi visszakerült az autóra.

Végre egyre jobb az idő, süt a nap és már nincs az a nagy hideg, lassan csak helyre rázódok én is.....

Tic-Tac-Toe

 A márciusi scrapbook kihívás tematikája. Adott egy 3x3-as kocka, minden kockába bele van írva egy adott instrukció, s ebből kell választani vízszintesen, függőlegesen esetleg átlósan, s azt a 3 instrukciót alkalmazni kell az alkotáson.

Ebben a hónapban nem éppen ekörül forogtak a gondolataim, s el is engedtem volna az egészet, még ha ez azzal is jár, hogy bukom az éves játékon való indulással is, mert valahogy nem volt hozzá kedvem és ötletem sem. 

Vasárnap le kellett ülnöm a gép elé, a háztartási gépek miatt, aztán elkezdtem a képeket nézegetni, s mire észbe kaptam már ki is nyomtattam, s elkezdtem a kiegészítőkkel, papírokkal tologatni az oldalon. Így nagyon gyorsan összedobtam egy scrapbook oldalt, amivel végül neveztem is. Nyilván édesapám sem várná el, hogy a sarokban üljek és sajnáljam magam, s jó volt kicsit elterelni a figyelmemet, ez engem mindig feltölt. 

Ma meg 30%-os kedvezmény van a webáruházban, így adtam le egy rendelést is....