Azzal kezdődött, hogy az egyik "tanult" kolléganő (a kedvencem, igen) sikeresen mély nyomot hagyott a gyermekben még valamikor a múltkorában. Na azóta ez a gyerek fél. Ez az egyik oldala a dolognak. A másik meg az, hogy hisztis. Nem kicsit. Esküszöm, ilyet még nem láttam. Reggel még jófej voltam, de ez azért a kora délelőttre kiveszett ám belőlem. Megharcolt érte a gyerek, nem vitás. Obstruktív bronchitise van neki, ami annyit jelent, hogy puffolva kapja a gyógyszert. Már amikor beléptem a szobába, hogy beadjam a vénás antibiotikumot a mellette fekvő csajszinak, akkor kiabálta, hogy "menjélki"...hát
Ekkor azért vészesen csökkent volt már a türelmem, de még mindig jófej voltam. Kértem szépen, hogy működjön együtt, de hatástalan volt. Végül aztán hosszas küzdelem után az Anyuka segítségével sikerült a gyógyszert a szervezetébe juttatnom.
Kisviziten megismételte a műsort. Mikor a torkát akarta a Dr nő megnézni akkor mégjobban rákapcsolt. Na ez volt az a pont, amikor azt gondoltam, jobb lesz mindenkinek, ha én kimegyek.
Kint meg röhögtek a többiek....
Részben hibásnak tartom a szülőt is, mert oké, ilyen a gyerek alaptermészete, volt egy nagyon kellemetlen élménye. DE. Akkor sem a gyerek diktál. Én vagyok a szülő, megfogom a gyereket és közreműködök a gyógyszer bejuttatásában. Nem azt mondom, hogy durván kell, csak határozottan.
EZ a gyerek olyan hisztit levágott délután is, hogy bementem a szobába szólni az Apukájának, hogy öltöztesse fel és menjenek ki egy kicsit a levegőre. Erre az Apuka azt mondja nekem, hogy fejezzem be, merte z csak rosszabb lesz akkor.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése