Amikor a harmadik gyereket vettem fel...már nem volt őszinte a mosolyom. De kezdem az elején...
Hárman voltunk nappalosak, el is oszlott a gyereklétszám, nem néztünk nagyon veszélyes napnak elébe, bár sosem lehet tudni mit hoz a következő perc.
Nekem a három felügyeletemre bízott gyerekből kettő haza készült, a harmadikkal meg nem volt nagy gond, stabil volt, tulajdonképpen csak arra vártunk, hogy megfelelő legyen a folyadékbevitele és ne legyen láza.
Sikerült a két hazamenőset időben hazaengedni. Értsd: megkapták a zárót és el is mehettek, s nem volt még dél.*
No de ez volt a mézesmadzag. A szakrendelőből érkezett egy két éves helyes kis pasi, aki igen nehezen és szaporán szedte a levegőt, egyértelmű volt, hogy felvesszük, s miután nekem maradt a legkevesebb gyerekem, nem volt kérdés, hogy enyém lesz. Gyorsan megkapta a gyógyszereket, ami ellen először tiltakozott, majd utána nagyon ügyesen működött együtt. Közben jött a telefon, áthelyeznének egy 4 hónapos kruppos kicsit, már nem igényel intenzíves ellátást és területileg hozzánk tartozik, mi küldtük át, mert az állapota megkívánta.
A kolléganőm lecsapott rá, mert ő ismerte, első körben is ő vette fel.
Ezután érkezett egy hányós-hasmenős kislány a szakrendelőből, kiszáradás miatt felvételre. Igen ám, de nem volt szabad különítőnk. Én ugyan megajánlottam az orvosnak, hogy Balassagyarmaton van egy egész fertőző osztály, de ő inkább úgy döntött, hogy majd költöztetjük a betegeket ki meg be. Nos, az elsőnél még nem szóltunk semmit. Majd a másodiknál már erősen ráncoltuk a homlokunkat, a harmadiknál pedig emlegettük a szenteket is. Mert mindenáron, értelmetlenül dolgozunk sokszor. Ugyanis aki ezután érkezett mentővel, na az nem igényelt volna kórházi felvételt. Nem az én kompetenciám, csak annak semmi értelme, hogy egyik nap felvesszük, másik nap meg elengedjük, mert hát haza akar menni, nem bírja a bezártságot és nem tudja betartani a házirendet....
Ami igazán kihozott a sodromból, az az volt, amikor csöngettek. Majd eltelt egy fél perc - hát nem ugrottunk, az igaz, de épp valamit csináltunk - megszólalt mégegyszer a csengő. Na itt nekiindultam, s az ajtónyitás után konstatáltam, hogy se nem akut eset nincs, se nem gyereket hoztak, hanem egy látogató apuka akart mindenáron bejutni, közöltem, hogy bizony az első csengetést is hallottam (felesleges volt megismételni 20 másodpercen belül) és nem tudok gyorsabban repülni, egyébként meg látogatási tilalom van. Persze fel volt háborodva, hogy akkor most hogyan beszéljen a feleségével...ahhhh...mindegy. Átadtam a kolléganőmnek, hozzá tartozott a gyerek.
S a nap zárásaként, éppen le akartam lépni időben, de beállított OMSZ egy lázgörcsös gyerekkel (nem vitatom, ennek ott a helye nálunk), nyilván nem tudtam negyed óra alatt lerendezni, így elengedtem ezt a szándékot, majd gyorsan elrendeztem a gyereket meg az anyukáját is. S csak eljött a munka vége, nem is kellett ringatni :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése