Most először...

....érzem azt, hogy nem vagyok reménytelen eset. Mert ugye a gyakorlat, az gyakorlat, de az, hogy már nem gyakorlaton vagyok, hanem élesben megy  a munka, más. Ami igazából aggodásra késztetett, az az volt, hogy még ebben a hónapban két szakképzett "nagy" dolgozó mellett vagyok harmadik, de Júlisustól második ember leszek. És nem biztos, hogy lesz idő és türelem a hülye kérdéseimre. Viszont megegyeztem a drnőkkel (fiatalok), hogy szépen, lassan, tagoltan zúdítják rám az információkat, feladatokat. Nagyon szimpatikusak és rendesek, mindenben segítettek eddig is, ezután is fognak. Legalábbis remélem.

Megint munka

...és ma boldog tulajdonosa lettem egy digitális hőmérőnek. Merthogy az osztályon mindenkinek van sajátja, ha esetleg a fülhőmérő beadná a kulcsot. És igen, beadja.

Egyébként jó volt a mai napom is. Egyik-másik kolléganőnek kell némi adaptálódási idő mire kommunikációképes lesz, de onnantól aztán minden oké. Egyelőre azt sem tudom merre kapkodjam a fejemet, de csak lesz belőlem valami.....

Ez miez?

Szuponyényés........by Áron

Na, ki tudja mi az?

Az első munkanapom

Na erről bővebben akartam írni, de annyira el vagyok havazva, hogy majd folyt. köv.

És tényleg mozog a Föld

Nem haragudtam volna meg ha kimarad ez az érzés az életemből. Nem tartott sokáig, de pontosan annyi idővel volt hosszabb, mint amennyi idig szerettem volna érezni. A srácok már aludtak, igaz nem sokkal előtte sikerült őket álomba mesénem. Épphogy leültem a gép elé mikor azt éreztem, hogy olyan, mintha egy tusat kamion haladt volna el az utcában......csak meredtem a falakra, hogy na akkor most összedőlnek vagy sem. Igazából utólagosan gondolkoztam el a mi lett volna ha....kezdetű mondatokon.

Nagyhirtelenjében felhívtam az egyik szomszédot, hogy most jól éreztem amit éreztem vagy sem. Ő azt mondta jól éreztem. Aztán eszembe jutott, hogy a fészbúk a barátom és ott rögtön láttam és olvastam, hogy 4.2-es erősségű volt, az epicentrum pedig Érsekvadkert....

.......utórengések várhatók.......ja kössz.....

Amikor engem szúrnak

Kell egy laborvizsgálat is......kaptam egy beutalót a laborba meg egyet a bőrgyógyászatra mondván, hogy az egyik vizsgálatra az anyagot ott veszik le. Nem félek a tűtől, nem zavar ha engem szúrnak, bár nyilván nem bánom, ha nem kétszer szúrnak egy nap.
Reggel elmentem a laborba. Nem is kellett sokat várni, nagyon kedves csakhoz kerültem, pikk-pakk megszúrt, szinte nem is éreztem, nagyon rendes is volt. Miután végeztem átmentem a bőrgyógyásztara, hogy azon is túl legyek. Igen ám, de időpontot kell kérni. Még jó, hogy van ismerősöm akit fel is hívtam, hogy akkor hogy meg mint. Miután ott voltam így soron kívül bejutottam, de hozzáteszem, hogy a sort nem tartottam fel, tehát senkinek nem kellett miattam még egy perccel sem tovább várakoznia.
Szerencsém is volt, mert átszóltak a laborba, hogy ugyan húzzanak már be mégegy vizsgálatot, ne kelljen már szétszúrkálni engem. Ott meg jófejek voltak, mert szótfogadtak. Kaptam még egy igazolást, hogy nincs semmilyen bőr és nemibetegségem és mehettem az utamra.

Még a tüdőgondozóba kell eljutnom, egy újabb szűrésre, mert a tavalyi nemsokára lejár.

Újra dolgozhat

Várakozásommal ellentétben irtó hamar rendbejött a nyelve. Biztosan nagymértékben közrejátszott az is, hogy - nem tudom milyen októl vezérelve - de saját maga ecsetelte, igen ügyesen. Igaz, hogy időnként annyira lenyomta, hogy már üklődött, de a kezelés hatásos volt, így vissza is vittem ellenőrzésre. Igazából az volt a cél, hogy ismétleten pecséteket, matricát és cukrot zsebeljen be. Szerinte.
A lényeg, hogy holnaptól mehet  a dolozóba......

Éééééééés.......

.......van munkahelyem. Új munkahelyem. Legalábbis nagyon úgy néz ki. Nem, még mindig nem fogtam fel igazából.
Ma voltam ügyeket intézni. Úgy, mint üzemorvos és munkaügy. Aztán egy fél napot már dolgoztam is. Hihetetlenül élveztem. Annak ellenére is, hogy olyan össze-vissza napom volt.
És a HOL.  Vácon. A gyerekosztályon a kórházban. Ahová gyakorlatra is járunk. Már egy éve hajtok arra, hogy bekerüljek. Az ápolási igazgató szerintem a falra mászott tőlem. Legutóbbi gyakorlatunk során közöltem vele, hogy odavittem a bögrémet és nem szeretném elhozni. Vette a lapot, mert azóta minden bevezető és magyarázkodás nélkül tudja ki vagyok, elég csak annyit segíteni, hogy A bögre.....

Első fél munkanapomon ugyanazokat a dolgokat végeztem amit  a gyakorlat során is: vérnyomás, légszés, hő mérések, Ekg (ez mindig megtalál), születtek ikrek is a délután folyamán, akik megfigyelésre kerültek fel hozzánk, és még egy órásak sem voltak mikor hozzájuk érhettem (hőmérőzés, saturációmérőt kellett feltenni, stb)

Pénteken lesz az igazi bevetés, akkor lesz az első igazi munkanapom. Folyt. Köv.

Javuló tedencia

Tegnap napközben már egészen jól volt Áron. Persze betegség ide, betegség oda, zsiványkodásra mindig van ideje és energiája (igen, örülök neki, mert akkor olyan nagy vész nincs). Enni is jobban evett, de még nem hozta a szokásos formáját. Ebéd után egy óra alvással örvendeztette meg anyósomékat, merthogy kint voltak az apjukkal.
 Vacsorára ismét gabonagolyóval tömte tele a pocakját, majd közelharcot vívtunk az ecsetelés és szemcseppentés miatt. Elkiabáltam, hogy Apának hagyta. Akkor egyszer és azóta sem.
Éjszaka jobban aludt. Már nem kelt óránként. Csak kétóránként. Na jó, nem. Én voltam nála 3x, az apja 1x (akkor is azért, mert mondtam neki, én ugyan fel nem kelek).
Reggel lecsúszott neki a tejbegríz, kedve jó, fájdalomcsillapító már nem kellett neki. A nyelve szebb, bár még mindig van rajta lepedék bőven, és jelen pillanatban nem fájlalja.
Most ismét a nagyszülőknél garázdálkodnak, mg én itthon rendet rakok, vasalok és tanulok.

Szar éjszakánk volt

Este 9 órakkor jutottunk el odáig, hogy a gabonagolyókat tejbe áztatva meg bírta enni. Jóval előtte kapott algoflex baby-t fájdalomcsillapítás gyanánt. Fél tízkor ki is dőlt egy pillanat alatt, s hozzáteszem napközbeni alvását is ignorálta.

Éjszakai nyugalmunk nem tartott sokáig. Hárongeyed tizenegykor felsírt. Fájt a szája, a nyelve, inni nem volt hajlandó, az ecsetelővel is közelharcot kellett vívni. végül a cumijára kentem, azzal elfogadta. Kiköltöztem vele  a nappaliba, tudván, hogy innentől sem lesz sétagalopp az éjszaka.

Örültem volna, ha nincs igazam. De az volt. Óránként sírt fel. Óránként kentem az ecsetelőt, némi fájdalmat csillapítva ezzel. Nem volt hajlandó bevenni az algoflexet, nem volt hajlandó inni sem. 

Reggel aztán az éjszakai mizériához képest jókedvűen ébredt, kérte a gyógyszert, ivott is. Reggelit is kér - a szokásos tejbegrízt, most kicsit folyékonyabb formában elkésztve - aztán az apjának hagyta simán beecsetelni a nyelvét. Semmi sírás, semmi nem akarom, semmi ellenkezés. Úgy érzem Apa megnyerte ezt a feladatot.