45 óra

Negyvenöt órás gyakorlatunkat töltjük Vácon a gyerekosztályon. Hivatalosan az újszülött osztályra vagyunk kiírva, de tegnap és ma a gyerekosztályon munkálkodtunk.
Nem indult zökkenőmentesen a dolog. Odáig még minden rendben volt, hogy első körben megkerestük az Ápolási Igazgatót. Beszélgettünk pár percet majd útbaigazított, hogy kit és hol kell keresnünk. Gond nélkül odataláltunk ahová kellett, megtaláltuk azt akit kellett. A FőNővér közölte, hogy aznap (tegnap) nem ér rá velünk foglalkozni, mert rengeteg dolga van, bevitt az osztályra, bemutatott a nappalos nővérnek majd a gondjaira bízott.

Az első pár órában olyan határozottan álltunk ide meg oda, nem tudtuk mit szabad és mit nem, ha lassan is, de kialakult a munkarend. Mentünk a laborba, segítettünk vérvételnél, vigyáztunk egyik-másik gyerekre, babát etettünk.
A szakorvosjelölt nagyon rendes és aranyos volt, vitt magával minket, magyarázott. Bent lehettünk egy sürgősségi ellátásnál. Kislány csúzdázás közben beütötte a fejét, szédülésre, kettős látásra panaszkodott. Szakorvosjelölt megvizsgálta, különböző teszteket végeztetett vele majd neurológust hívott.
Megfigyeltük a vizitet, a dokumentálást. Azt hittük sínen vagyunk.

Ma reggel nagyon bátran közlekedtünk befelé majd átöltözés után hiába indultunk nagy vehemenciával a mai napnak, konkrétan le sem szar majnem levegőnek néztek. Bementünk, köszöntünk. Foghegyről dünnyögtek valamit, de azt nem mondták búúú vagy állj arréb.  Már majdnem ott tartottam, hogy sarkon fordulok aztán a viszont látásra, de gondoltam egyet és tettem egy utolsó próbát, nagyon határozottan, nagyon hangosan megérdeklődtem tudunk-e segíteni valamit. És láss csodát: tudtunk! Bemehettünk az egyik beteg kislányhoz - aki down szindrómás, szívbeteg és egyébb betegségben szenved, egy éves, de fejlődésben elamaradott (és senki nem látogatja) viszont nagyon tüneményes - dajkálhattuk, beszélhettünk hozzá. És akkor jött a nappalos nővér, bemutatkozott, hozta a tápszert a csajszikának és beszélgettünk pár szót is. Elmondtuk/megkértük, hogy adjon nekünk feladatokat, mert nem szeretnénk egész nap a sarokban állni, mi tanulni szeretnénk, nem csak a pecsétért jöttünk. Na biztosa itt történt az áttörés, mert egész nap mozgósítva voltunk, még a harapós FőNővérnek is tudtunk segíteni, sőt vele is egy hullámhosszra kerültünk. A fiatal szakorvosjelölt továbbra is kedves volt velünk, kijelölte a betegek vérnyomás és pulzusmérését, hőmérést, laborba mentünk, vérvételnél segítettünk, leltároztunk, dokumentációt figyeltünk, viziteltünk, vizitmegbeszélésen vettünk részt, stb.
A nap hamar eltelt és nagyon jól éreztük magunkat, rengeteget tanultunk. Segítettünk a sürgősségi ellátásban is. Hát vannak érdekes esetek, na. Volt egy anyuka aki a két év körüli gyermekét hozta be, hogy negyven fokos láza van. Leültettük, lázat mértünk. Kb egy órával azelőtt tapasztalta a gyermeknél a magas lázat miután hazaért. Kapott nurofent ml-t, majd behozta a sürgősségire. nem a gyerekháziorvost hívta. Nem, behozta. A gyermek hője 37.6 volt. Félreértés ne essék, nem ítélkezem, de én is naya vagyok (nem az aggódós ajtából az igaz), de 1. lázat csillapítok. 2. megvárom a beahtási időt, 3. a nurofentől kicsit erősebb lázcsillapítóval próbálkoznék (megjegyzem a gyerekdokink mondta, hogy abból nagyobb adag kell az előírtnál)4. ha nem megy le a láza akkor felhívom a gyerek saját dokiját útmutatásért, 4. felhívom az ügyeletet.
Az a baj, hogy az esetek többségében nem várják ki a lázcsillapító hatását. Éjjel bekerül egy nagylány is (külön esettanulmány lenne) már három hete futják a köröket a sürgősségin a láz miatt, de most aztán bennfogták. Bár ha ilyen anyám lenne, valószínűleg én is beteg lennék.
Ami überel mindent az az a lány akit azért hoztak be, mert a strandon bedugult a füle. A víztől. UFF.