Amikor azt moethetndja a szülő, hogy a gyerekének írt cetlit a mai napig őrzi tőled....na az az érzés megfizethetetlen...
Az történt, hogy nemrégiben volt bent egy kisrác, szülő nélkül, egy nappali és egy éjszakai műszakot felügyeltem és az egyik kedvencem lett. Tudtam, hogy hazaengedik és nem fogok vele találkozni, ezért az éjjeliszekrényén hagytam egy üzenetet. Na a mai napig megvan :)
*
Az is mostanában történt, hogy egy régebben bentlévő beteg ismerőse került be és nagyon örült, hogy én lettem hozzájuk beosztva, mert már jóhíremet keltették.
Most azt hiszitek nagy az arcom. Pedig nem.
3 megjegyzés:
Nem, nem nagy az arcod!
Szerintem ez az egyik legnagyobb elismerés, amit kaphat az ember a betegétől. :) Úgyhogy tessék büszkének lenni Magadra!!
Barbcsi...nagyon jólesik. Tőled is és természetesen a betegektől vagy a szülőktől való visszajelzés is. Ma is jött az egyik kissrác (akiről írtam a bejegyzésben) vissza és bejött még külön elköszönni tőlem még puszit is kaptam. :)
Ez az igazság. :) Szeretnék majd én is ilyen csecsemőápoló lenni, még mindig példaként lebegsz a szemem előtt. ;) Igaz, jelen helyzet alapján ez váratni fog magára, míg kicsit nagyobbak lesznek a fiúk, továbbra is nagy a dilemmám emiatt, hogy mikortól vállaljam be. Bár ahogy Tomival beszéltük, ő is inkább ezt támogatja, hogy várjak még pár évet, végülis van még időm.
Off: a blogomat már tudod olvasni? Küldtem meghívót a múltkor, ha nem, akkor újra küldök. :)
Megjegyzés küldése