Az osztályon nem volt sok gyerek, azokat is hazaengedtük, egy kislány maradt csak. Osztályos munka helyett egész nap telefonos ügyeletet tartottunk - mellette azért érkeztek az ambulánsok rendesen - és lázat csillapítottunk. Számomra hihetetlen és érthetetlen, hogy ha egy 12 éves gyerek belázasodik az majdnem egyenlő a világ végével....sokszor értetlenül pislogtam, mert nem értettem a kérdést vagy, hogy mit várnak? Megmondom mitől lázas a gyerek? Úgy tekintenek a lázra, mintha az ördögtől való lenne....Mindenkit készségesen felvilágosítottam, elmondtam mi legyen otthon (sokaknál csak egyfajta lázcsillapító található otthon és az is az agyonreklámozott Nurofen) mi a teendő, mire kell figyelni, telefonáljanak, ha kérdés vagy rosszabbodás van, mikor kell feltétlenül jönni.
A mai nap folyamán még Gábor is megjárta a váci SBO-t. Reggel mikor felkelt és leszedte az ujjáról a kötést, igen csúnya volt neki, át is küldte a képeket. Letelefonáltam a trauma sbo-ra és beszéltem az orvossal, hogy esetleg ránézne-e a képekre, hogy jól van-e ez így vagy mit lehet tenni. A doki azt mondta szívesen megnézi neki, ha bejön, akár élőben is. Így esett, hogy bejött. Némi várakozás után ( nem várom el, hogy azonnal ellássanak, de a szájhúzogatást a triage nővér részéről nem vettem jó néven, bár ő ilyen). A doki nagyon rendes volt, most is (Bence lábujját is ő tette helyre), kitisztította, levágta az elhalt részeket, tett rá összehúzós ragasztót, bekötötte, csütörtökön ismét ránéz neki, ha gondoljuk. Hát gondoljuk. Már most sokkal szebb neki az ujja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése