Nappalos voltam, nem volt sok gyerek az osztályon, s nagyon bíztam benne, hogy ez most így is marad. A nem hazaadható gyerekekből csak egy volt velünk, mert az egyik Pesten van, s mint kiderült, onnan már nem jön vissza hozzánk, hanem nevelőszülőkhöz kerül. Nem mondom, hiányozni fog, már épp nagyon cuki korszakában van, amikor rengeteget mosolyog, gagyarászik.
Ráértünk az adományba kapott ruhák között rendet tenni. Átválogattuk az elől lévőket, amiket már esetleg kinőttek. A halálom, hogy minden van mindenhol, én rendszerezni szeretem a dolgokat, egész napra jutott pakolnivaló, de majd semeddig nem fog tartani, mert a többiek nem annyira figyelnek erre. Vagy a másik lehetőség, hogy én vagyok ennyire rendmániás :)
Délután a kisasszony a szokásos nyűgösségét vette elő, ugyan álmos volt, de aludni az istennek se akart, csak kézben érezte jól magát. Egy idő után meguntam, hogy nem lehet letenni, felöltöztettem és kivittem a teraszra a babakocsiba, kicsit tologattam, el is szundított, de nagy alvásról nem beszélhetünk.
