Azért nem ölt meg az unalom

A mai nap egy álagosnak mondható nap volt. Reggel miután leszállítottam a srácokat a különböző nevelési intézményekbe, elugrottam vásárolni, majd itthon nekiálltam a főzés-mosás-vasalás című házimunkának és csak azért nem takarítottam, mert azt tegnap megejtettem. Nem estem túlzásba, csak tűzoltászerűen végeztem, nagy gáz nem volt. 

Gondoltam a délutánomat majd azzal töltöm, hogy a fotelbe helyezkedve kényelmesen olvasok...de akkora maradt a hajmosás plusz szárítás. Ebéd után Bencét haza kellett ozni. Vagyis nem kellett csak szeretett volna hazajönni, mert ma helyettesítés volt du és péntek lévén, azt mondták, aki szeretne hazamehet. Hát ő meg szeretett volna. Gondolkoztam egy sort, hogy Áront is elhozom ebéd után, de aztán úgy voltam vele, hogy nem emlegeti, majradjon, addig is csend van itthon  Bencét úgyis vissza kellett vinni karatéra, így G. ment érte. Áront letette, Bencét felvette. Áron csak két percenként bírta feltenni az "apamikorjön"  kérdést...alig ment az agyamra. És ha már annyira ráértem, hát mostam még egy adagot. Most két napig úgysem leszek itthon. Szombat-vasárnap a nappalt nyertem meg, szóval kicsit hazaugrok aludni. 

Jahh halkan jegyzem meg, hogy G. beteg, fáj a torka, alig bír beszélni, alig van hangja legalább csend van,  suttogni tud meg activytit játszunk, mutogat, tapsol...én meg találjam ki teát/levest/akármit szeretne......

Hát ez is előfordul minálunk.

Jégkaparók: