Éjszakai ügyelet

A hét eleje némiképp előrevetítette, mit várhatok a csütörtök éjszakától. Nem voltak rózsaszín álmaim, de azért azt sem gondoltam, hogy ilyen lesz. Nem, nem az zavart, hogy sok volt a munka.

Úgy kezdődött, hogy beszédültem a helyemre, a nappalosok már olyan fejjel vártak, legszívesebben visszafordultam volna. Értem én, hogy mindig, mindenki siet haza, de miért csak nekem kötelességem időben beérni. Ha már a megszokottól 2 perccel eltérek, csörög a telefonom. Most is így történt, ott álltam és vártam azt a qrva liftet, ami persze nem jött, mert ugyan ki van írva, hogy személyzeti, de a látogatók-betegek lefoglalják. Én meg gyalog fix, hogy nem megyek fel a hetedikre.

Annyi időm volt, hogy ledobtam a cuccomat a fotelba, átvettem az osztály rámeső részét, majd magmra kaptam a játszós ruhámat. Rögtön ambulánst kellett ellátni, közben a 8 hetes ikerpár pasi tagja olyan köhögési rohamot produkált, amilyet életemben nem hallottam. Épp a kezemben volt mikor jól le is hányt. Az átöltözés, mint opció, váratott magára, mert a gyerek szürkült, ott tornáztunk rajta már hárman, hogy oxigént kapjon valahogyan. Már nem tudom ez mennyi ideig tartott, de sokáig az biztos. 

Közben a többi betegemre rá sem tudtam nézni. Aztán jött egy ambuláns kiscsajszi, aki lázas volt, hasa ment, de olyan szinten, hogy nekem is jutott belőle, majd mikor vért vettünk tőle, az is rám spriccelt, szerencsére a kezemre, sikerült félreugranunk a Drbácsival. 

Valamikor késő este sikerült ruhát váltanom. Éjfél körül eszméltünk fel, hogy akkor most már végre a többi munkánk után is néznénk. Lelkileg is nagyon megterhelő volt az este. Jött egy 8 éves kissrác, akinek nagyon fájt a csuklója, be is volt duzzadva és a lába is. Sápadt volt nagyon, messziről látszott, hogy anémiás, de nem kicsit. Vért vettünk tőle, majd menetközben találta ki a Doki, hogy akkor még pulusz két csőbe vegyünk, hátha......s ne kelljen újra szúrni.

Basszus olyan eredményt produkált....a labor hívta az Orvost....a plusz csöveket levitte  a kolléganőm. Az eredmény mindenkit szíven ütött.....olyan FVS száma volt, hanyatestünk. Drúr irányította egyből a II. klinikára, azonnal. Leukémia gyanú. Nem kívánom senkinek, hogy átélje ezt. behozza a gyereket abban a hitben, hogy megfázott, megrántotta a kezét, kap majd gyógyszert, jótanácsot és mehet haza......Aztán bármilyen kíméletesen is, de azt közlik vele, hogy  a gyerekének halálos betegsége van. Igen, gyógyítható. Igen, 90%-os az esély a teljes gyógyulásra, de basszus, ha pont az ő egyszem gyerek az,aki nem gyógyul meg, akkor mit ér  a pozitív statisztika? Remélem, nagyon remélem, hogy ennek a történetnek pozitív végkimenetele lesz. De addig nagyon nehéz harcot kell megvívni a szülőknek és a gyereknek is.  Soha nem akarom megtudni milyen ez szülőként és szerintem senki sem. S ilyet az ember a legnagyobb ellenségének sem kíván. Én sem.