Az a bizonyos hétfő

 Már reggel negyed 7-kor tudtuk nehéz napunk lesz. Nappalos voltam másik két kolléganőmmel egyetemben. Az osztályon kevés gyerek volt, de a mai napra tervezték a szakrendelő visszaköltöztetését az eredeti helyére a nagy Covid korszak után. Meg is beszéltük, hogy majd én átmegyek segíteni. Mint ahogy az lenni szokott, amikor eltervezel valamit az éelt pilanatok alatt felülírja. 

Negyed 7-kor álltam a hetedik emeleten az ablakban, amikor láttam érkezik egy mentőautó. Innen szoktuk csekkolni - már amikor észrevesszük - kit hoznak, 18 év feletti vagy alatti a páciens. Egyértelmű volt, hogy hozzánk igyekeznek, mert egy picibabát hoztak, de ment neki a monitor is, úgyhogy még szinte be sem csukták a mentő ajtaját, már riasztottuk is az ügyeletes doktornőt. Fel is értek egy 5 napos kisbabával, aki otthon leszürkült, ezért riszatották  a mentőket. a baba nekik is megismételte  amutatványt, így 3 literen ment neki az oxigén folyamatos monitor mellett. Amikor mi átvettük egy stabil babát láttunk, kicsit sárga volt de nem hápogott, gondoltuk nem is ngyon szopizott mióta hazamentek a kórházból magánklinikáról, mert ott született véleményem szerint ablakon kidobott pénz, ami a szülő kényelmét szolgálja és nem a baba érdekeit, mert ha baj van vagy nem veszik észre, ha mégis, akkor nem értenek hozzá és nincsenek is felkészülve ilyenre, úgyhogy a baba utazik az állami kórházba , így gyorsan elrendeztük, biztosítottunk vénát, mert szóba jött az infundálás is, majd szobába helyeztük. Épp az anyukája kezében volt, mikor ismét lezajlott neki egy rosszulléte, ebből kifolyólag gyorsan megszületett a döntés, hogy azonnal klinikára helyezzük, itt további vizsgálatok szükségesek, aminek a feltételei nálunk nem adottak és legyen intenzív közelben. A klinika kérte a haemokultúra levételét és az antibiotikum indítását is. Épp próbálkoztunk a vizsgálatok elvégzésével, amikor emgérkezett a Cerny mentő egység, az orvos mindjárt ránk is förmedt, hogy miért nem a fejvénát szúrjuk hát neked is hello b*meg. aztán mindjárt vissza is vett az arcából, emrt nekik sem sikerült elsőre. Amíg próbáltuk ellátni együttes erővel a gyereket ismét szürkül, de most sikerült neki úgy, hogy nem volt spontán légzése,e zért ballonnal kellett őt lélegeztetni és az intubálás is szükségessé vált. Na ez utóbbi is csak harmadszorra sikerült nekik, közben mi körülöttük ugráltunk és adogattuk amit kértek. néha kiakadtak, hogy miért nincs ez meg az, de mindig elfelejtik, hogy egyrészt nálunk kábító hatású gyógyszer nem lehet és nem is szoktuk használni, szerencsére ritkán alakul úgy, hogy szükség lenne rá, viszont nekik meg van a táskában, amit hoznak magukkal. Nagyon nehezen tudtal elindulni a babábal, de végül sikerült.

Közben a főnővér kiakadt, hogy miért állunk ott hárman is, amikor a költözésben kellene segíteni, emrt ő majd meg szakad egy szakrendelős kolléganővel. na erre meg én akadtam ki, mondtam is neki, azt gondoltam szól, hogy mikor kezdünk neki, másrészt meg negyed 7-től meg sem állunk, amúgy meg ott a 2 anuló, aki bátran segíthetettt volna addig is. Na erre a válasz az volt, hogy a 2 taluló sosem lát semmi érdekeset az osztályon, mert ugye ilyen ritkán van és hát hagy nézzék már, hogy tanuljanak belőle. Hát dobtam egy hátast. A 2 tanulónak esze ágában nincs az eü-ben dolgozni, a gyakorlati idejük alatt a telefont nyomogatják egy sarokban, de olyan is volt, hogy befeküdtek az ágyba, mert fáradtak voltak. Szerintem is, valóban az a fontos, hogy lássanak egy intubálást, sokkal fontosabb, mint hogy én tanuljak belőle (smúgy én sem láttam még a majd 9 év alatt), mert valószínűbb, hogy majd ők futnak bele egy bonyolult estebe és nem én,  szakképzett, osztályon dolgozó csecsemő és gyerekápoló. Ja, nem. Hát egy kicsit kiborultam, úgyhogy hangot is adtam a véleményemnek ami nyilván nem tetszett a főnöknek. Amúgy  atanulóknak derogál mindenféle munka, mert nem is igazán akarnak megmozdulni akkor sem amikor lehetne. a vérvételre pl be sem jönnek, mert nem bírják....

Amior megemlítettem, hogy én akkor még nem ettem semmit aznap - és kb fél 11 volt - a válasz az volt, hogy ő sem. ja, csak én  mondjuk éjjel 3-kor keltem...(merthogy ha nappalos vagyok, akkor kell kelnem)

Közben Gáborral konzultáltam, hogy mi van a gyerekekkel, akkor mondta, hogy az apukája nagyon nincs jól, szerinte be kellene vinni a sürgősségire. végül mentő jött érte és nemcsak a sürgősségire került be, de egyből az osztályra vették fel. Két palack infúziót kapott és ment neki az oxigén, de nem nagyon segített rajta. Tüdőgyulladása is volt neki, keddre tervezték az MRI-t meg az egyéb viszgálatokat, de este negyed 9 környékén örökre elaludt. Beteg volt. COPD, prosztatat daganat és Parkinson kór színeítette a palettát. Tudtuk tudtuk, csak nem sejtettük.....

A gyerekek nagyon kiborultak, persze mindenki, de nekik az első nagyon közeli hozzátartozó volt, akit elveszítettek. Még este szóltam a főnővérnek, hogy másnap - kedden is nappalos lettem volna - nem megyek be és a gyerekek is itthon maradtak. 

Hát ilyen volt a hét kezdete.