Algida

Avagy bejött az élet :)

A fejemet ne nézzétek :)

Megérkezett

Van. Új. Mosógépem.

:)

Erre vágytam

Nem. Vajon miért kell nekem egy hosszú nap után végighallgatnom 60 km-en keresztül, hogyan nyíg másnak a gyereke. Nem vagyok híve annak, hogy veréssel neveljem a gyerekimet, nem is kaptak még soha, ezután sem áll szándékomban csapkodni őket, de ahogy ez a gyerek viselkedett, hát bicskanyitogató volt.

Vasárnap lévén gondoltam majd kevesen leszünk a buszon, s bár aludni ritkán szoktam, úgy gondoltam csend és nyugi lesz. Egészen addig ringattam magam ebben az illúzióban míg meg nem láttam a háromgyermekes családot. Látásból ismerem a csajt és ezekután közelebbről nem is szeretném, szóval tudtam, hogy az uticél ugyanaz lesz nekik is, mint nekem. Gondoltam jobb lesz nekem, ha nem a szokásos helyemre ülök, mert azt is utálom, ha rugdossák az ülésemet hátulról vagy ugrálnak előttem -igen, én már csak ilyen válogatós vagyok - jól számítottam, hátra mentek. 

Még szinte el sem indultunk mikor az egyik gyerek - kis korkülöndbség volt közöttük - elkezdte a nyávogást (fiú volt), hogy ő éhes. A szülők viszont lehurrogták, hogy egész nap evett, az nem létezik, hogy éhes. Ezen ment aztán a vita hazáig. De ennyivel nem úsztam ám meg, na meg a többi utas sem, mert a srác változatos hangerőn matrázta folyamatosan, hogy ő éhes és nem édességet kért ám. De nem ám. Sajtos zsemlét követelt! Iszonyatosan nagy bűn ez, legalábbis ezt vettem le  aszülők hozzáállásából, mert nem adtak neki. Hogy nem volt náluk vagy azért nem kapott szerencsétlen, mert egész nap evett azt nem tudom, de akkor és ott nagyon megbántam hogy nem fordultam vissza a hűtőben hagyott szendvicsmért a lifttől. 

Anyuka próbálta csitítani a gyereket, mondanom sem kell, hogy igen kevés sikerrel. Mikor aztán már ő is kiakadt, akkor közölte a gyerekkel, hogy micsoda egy "bunkó paraszt". Igen, ezt így szó szerint. Nem tud viselkedni és legközelebb biztosan nem viszik el kirándulni, stb...
Apuka pedig magasról tojt rá. Egyszer már nem bírtam tiovább, mert úgy sikított a gyerek, mint akit minimum nyúznak és hátranéztem, hátha észreveszik magukat a szülők, de nyilván nem.....na akkor az apuka drága szólt  a kissrácnak, hogy "mindenki hátrafordult már". 
Soha ilyen lassan még nem jöttünk szerintem. 

Áron nekem sem egyszerű eset. Itthon be nem áll a szája és amilyen piszkosbetyár van, hogy diekt táncol az idegeimen, de ha bárhová elmegyünk akkor tud viselkedni. Ha azt mondom nem szabad, akkor ehhez tartja magát. Ja, és az étvágyával neki sincs gond. 

Olyan nagy dolog lett volna annak a gyereknek adni egy szendvicset vagy bármit, ha éhes? A gyerek nem nyígott volna, az utasok nem kaptak volna agyfrászt. Most komolyan muszáj volt ezt így? 

Tik-Tak

Óraátállítás.....Felvetődött Gáborban a kérdés, hogy vajon, az, akinek teszem azt éjjel fél 3-kor szeretne kell kelni, az hogyan állítja be az órát? Hümm

Egyébként

Egyébként meg utólag levonva a konzekvenciát, nyugis napot zártunk. Egy ambuláns tévedt arra, ő is csak azért, mert a huga bentfeküdt már az osztályon, hasonlóan gasztroenteritissel, a kiscsávó meg megirigyelte elkapta, s így ő is ott kötött ki. Rámfért már egy ilyen nap is. 

Diagnózis

Sajnos igazolódott az, hogy a kissrácnak leukémiája van. Ráadásul habatortán mileoid típusú, mert nehogymár "szerencsés" legyen. Folynak a vizsgálatok, remélem utánkövetjük.

Éjszakai ügyelet

A hét eleje némiképp előrevetítette, mit várhatok a csütörtök éjszakától. Nem voltak rózsaszín álmaim, de azért azt sem gondoltam, hogy ilyen lesz. Nem, nem az zavart, hogy sok volt a munka.

Úgy kezdődött, hogy beszédültem a helyemre, a nappalosok már olyan fejjel vártak, legszívesebben visszafordultam volna. Értem én, hogy mindig, mindenki siet haza, de miért csak nekem kötelességem időben beérni. Ha már a megszokottól 2 perccel eltérek, csörög a telefonom. Most is így történt, ott álltam és vártam azt a qrva liftet, ami persze nem jött, mert ugyan ki van írva, hogy személyzeti, de a látogatók-betegek lefoglalják. Én meg gyalog fix, hogy nem megyek fel a hetedikre.

Annyi időm volt, hogy ledobtam a cuccomat a fotelba, átvettem az osztály rámeső részét, majd magmra kaptam a játszós ruhámat. Rögtön ambulánst kellett ellátni, közben a 8 hetes ikerpár pasi tagja olyan köhögési rohamot produkált, amilyet életemben nem hallottam. Épp a kezemben volt mikor jól le is hányt. Az átöltözés, mint opció, váratott magára, mert a gyerek szürkült, ott tornáztunk rajta már hárman, hogy oxigént kapjon valahogyan. Már nem tudom ez mennyi ideig tartott, de sokáig az biztos. 

Közben a többi betegemre rá sem tudtam nézni. Aztán jött egy ambuláns kiscsajszi, aki lázas volt, hasa ment, de olyan szinten, hogy nekem is jutott belőle, majd mikor vért vettünk tőle, az is rám spriccelt, szerencsére a kezemre, sikerült félreugranunk a Drbácsival. 

Valamikor késő este sikerült ruhát váltanom. Éjfél körül eszméltünk fel, hogy akkor most már végre a többi munkánk után is néznénk. Lelkileg is nagyon megterhelő volt az este. Jött egy 8 éves kissrác, akinek nagyon fájt a csuklója, be is volt duzzadva és a lába is. Sápadt volt nagyon, messziről látszott, hogy anémiás, de nem kicsit. Vért vettünk tőle, majd menetközben találta ki a Doki, hogy akkor még pulusz két csőbe vegyünk, hátha......s ne kelljen újra szúrni.

Basszus olyan eredményt produkált....a labor hívta az Orvost....a plusz csöveket levitte  a kolléganőm. Az eredmény mindenkit szíven ütött.....olyan FVS száma volt, hanyatestünk. Drúr irányította egyből a II. klinikára, azonnal. Leukémia gyanú. Nem kívánom senkinek, hogy átélje ezt. behozza a gyereket abban a hitben, hogy megfázott, megrántotta a kezét, kap majd gyógyszert, jótanácsot és mehet haza......Aztán bármilyen kíméletesen is, de azt közlik vele, hogy  a gyerekének halálos betegsége van. Igen, gyógyítható. Igen, 90%-os az esély a teljes gyógyulásra, de basszus, ha pont az ő egyszem gyerek az,aki nem gyógyul meg, akkor mit ér  a pozitív statisztika? Remélem, nagyon remélem, hogy ennek a történetnek pozitív végkimenetele lesz. De addig nagyon nehéz harcot kell megvívni a szülőknek és a gyereknek is.  Soha nem akarom megtudni milyen ez szülőként és szerintem senki sem. S ilyet az ember a legnagyobb ellenségének sem kíván. Én sem. 

A műtét sikerült...

...csak a beteg halt meg. Na, így vagyok én a mosógéppel. Nem rossz a mosógép. Csak épp nem mos. Viszont egy szavam sem lehet, mert centrizik. Nem is tudom mit várok még. Elvégre 12 évig állt szolgálatban. Az utóbbi időben majdnem napi szinten mostam vele, ideje volt már, hogy megadja magát. 
A franc sem tudja mi baja, hizen a szerelő azt mondta jó. S ha ő azt mondta, akkor az meg van mondva. Erre G. azt mondta, hogy mi vagyunk a hibásak, pontosabban én, mert én azt modntam nem szivattyúz. Hát ja. Mert nem szivattyúzott. Bezzeg mikor itt volt a szerelő, akkor úgy szívta a vizet, ahoyg a nagykönyvben meg van írva. Az nyilván mellékes információ volt a szerelőnek is, hogy mosás közben megáll. Mert ha én azt mondom, hogy nem szivattyúz, akkor nyilván az a baja. Én aztán qrvára értek hozzá, na. 
Midegy. Meguntam, hogy beindítom és mindig cserben hagy, én meg kínlódhatok vele, hogy kiimádkozzam a vizet belőle meg a ruhát, amit aztán el kell hurcibálni az anyámhoz, hogy ki is legyen mosva. Megnézegettük a kínálatot, mit mondjak....abszolúte nem hiányzik ez a kiadás, de ha egyszer kell. Még jó, hogy tudtunk honnan pénzt csiholni rá.

 G. ma megrendelte.

 Jövőhéten lesz új mosógépem. Ha minden igaz. 

Szemüveges lett

És jól áll neki :)

Nadia

Nyugdíjba megy az egyik kedves kolléganőm és bár dobunk össze pénzt egy búcsúajándékra, én szeretném meglepni egy SK készített emlékkel is. A medál készen van, vagyis még nem fejeztem be teljesen, de a lényeg már megvan: 

Alapölet