Esztergom 2026.08.10.

Már tavaly megbeszéltük, hogy idén elmegyünk a barátokkal tekerni egyet. Nyár elején le is foglaltuk a szállást Esztergomban, 3 nap, 2 éjszaka. A program az volt, hogy első nap biciklizünk, második nap strandolunk, a harmadik napot meg majd kitaláljuk. 

Reggelről indultunk, s korán érkeztünk, a szállást még nem tudtuk elfoglalni, de a kocsikkal be tudtunk állni az udvarba, átöltöztünk és biciklire is pattantunk. Ekkor még mindenki mosolya őszinte volt. Az idő nem kímélt minket, hétárgra sütött a nap, nem is fáztunk. 

Az első pár km nagyon jól telt, bár nekem fájt a fenekem, kb 300 méter után, de így jár az, aki nem szokott bicajozni. A cél Pilismarót volt, kb 18,5 km. Útközben többször is megálltunk, először a Dunaparton, nem feltétlenül a pihenés miatt, inkább a szép táj és a látvány miatt, majd innen továbbindulva, egyre jobban fáradtunk. Nagyon meleg volt, Réka 3 éves korára való tekintettel, gyerekülésben utazott, azért vele kihívás volt tekerni, bármennyire is barátságos volt a terep. 

Nehezítette még a terepet, hogy volt egy 3 km-es szakasz, amit az autóúton kellett megtenni (bicikliút része volt, csak nem volt az útburkolaton feltüntetve), s az sem segített, hogy kifogytunk az innivalóból, de szerencsére már csak 1-2 km volt hátra a célig. 

Egy büfénél álltunk meg a Duna partján, itt aztán lehetett enni, inni. Mi csak ittunk, éhesek nem voltunk, a többiek ettek is. Több, mint egy órát pihentünk, majd lassan útrakeltünk. Na itt kezdődtek a problémáim. Konkrétan mindenem fájt a 19,2 km-es tekerés után. A térdem nyilalt, a fenekem fájt, sehogy nem volt jó. Nem is bírtam gyorsan tekerni, csak olyan szépen, lassan. Gábor persze adta az instrukciót, hogy váltsak könnyebbre és egyenletesen tekerjek, de amíg gurultam legalább addig pihentem. Mondtam is neki, hogy majd fel fogom venni a ritmust, csak ne sürgessen. Nem segített a 35 fok sem rajtam, de aztán szépen lassan haladtam. Már kezdetm magam jól érezni, mikor a térdem felett a belső oldalon a combom begörcsölt. Először még elég volt, ha megálltam kinyújtani, de Esztergomba visszaérve olyan szinten görcsölt be a bal oldalon, hogy mikor leszálltam a bicajról se behajlítani, se lépni nem voltam képes. Ekkor felajánlották, hogy visszajönnek értem kocsival, de hát erről szó sem lehetett. Nagy nehezen kinyújtottam, így már meg tudtam tenni a hátralévő pár km-et, de kb úgy fájt a lábam, mintha az izmaim elszakadtak volna. 

A szállásra visszaérve, mindenki vette egy gyors zuhanyt, valamennyire elpakoltam az útból a cuccokat és indultunk vacsorázni a Parasztétterembe, Párkánybe. Itt csatlakozott hozzánk Viki barátnőjének férje és fia is.

 Egy 6 személyes tálat rendeltünk, ami 14 főre is sok volt. A kaja nem volt rossz, ha valaki szereti ezeket a nehezebb ételeket,  maga az étterem hangulatos volt, bár nekem nem jön be ez a stílus, hogy úgy beszélnek veled, mint egy utolsó akárkivel (tudom, hogy ez erről szól, én annyira nem rajongtam az ötletért, hogy ide menjünk). Nekem ez az egyszer kipróbáltuk és pipa kategória, ha rajtam múlik, ide többet be nem teszem a lábam. 

Este mindenki kidőlt a fáradtságtól. 

Újra munkában

Várakozásommal ellentétben tudtam aludni éjszaka és jól is aludtam, különösebb nehézséget sem okozott a reggeli korán kelés.
Valószínűleg az is közrejátszott, hogy tudtam, az egyik kedvenc kolléganőmmel utazom, nem pedig egyedül.

A kollégák örömmel fogadták, nem tudom mennyire a személyemnek szólt az öröm vagy inkább annak, hogy végre plusz egy ember tér vissza 😁 Na jó, tudom ki ennek, ki pedig annak....
Senki nem változott ám. Egyik kolléganőm elismerően konstatálta, hogy lecsúszott rólam 8-9 kg, míg egy másik meg is jegyezte: nem baj, majd visszajön, úgyis a stressztől fogytam csak.

Azért feltettem a kérdést: 5 hétig voltam otthon, ugyan mi a franctól stresszeltem volna???

Az első nap nem volt fárasztó. Nem volt sok gyerek, abból is hazamentek. Aztán persze vettünk fel kettőt, s  mikor máskor ha nem pont váltáskor?! 
Mondom, hogy nem változott semmi 😊

Két keréken

Még a múlthéten előszedtük a bringákat. Én nem vagyok egy nagy biciklivel közlekedős - Gáboral minden évben harcot vívok, hogy fújja fel a kerekeket, ő meg azzal érvel, hogy felesleges, mert úgy sem használom - mert autósként nem szeretem a bicikliseket, illetve azokat akik nem tudnak közlekedni, bicajosként meg nem szeretem az autósokat. Én egyébként nem szeretek nagy forgalomban bringázni, nem is tudok rendesen közlekedni, ha meg dolgom van a városban akkor mindig zárogassam le.....

Bence már ügyesen biciklizik kétkeréken (már régebb óta tud), szülinapjára kapott egy nagyobb bicajt. Kívánsága volt, hogy azzal mehessen a suliba. Persze nem egyedül. Így ma reggel az egész család biciklire pattant. Jó volt, mert Gábor sem dolgozott, így el tudott kísérni minket, na meg én sem dolgoztam. Mert amikor dolgozom rengeteg cuccom van.....

Áron is élvezte, bár a bölcsi csak egy utcával van arrébb tőlünk, így nem sokat utazott mögöttem, de délután az apja ment érte és így mentek Bencéért, majd még kikerekeztek anyósomékhoz is.

Ez + Az

A mai napom nem indult valami jól. Apa ma dolgozott. Igen, hiába van ma ünnep, a buszoknak menni kell. Bence korán ébredt, nyaggatott, hogy ő nagyon éhes. Felkeltünk, csak éppen a vérnyomásom felejtett el velem jönni. Délelőtt már határozottan rosszul voltam, tompa volt a fejem, háborgott a gyomrom, csak azon paráztam nehogy valami vírus legyen. Szerencsére nagy dolgokat nem terveztem mára, azért sikerült felporszívózni, felmosni, igaz részletekben. Bence egész délelőtt gyurmázott, játszott az autóival. Alig vártam, hogy ebédeljünk és letegyem Bencegyereket aludni. Ő nem is akart, de én már alig bírtam nyitva tartani a szememet. Ahhoz képest, hogy mennyire hadakozott az alvás ellen, nem telt bele 5 perc és mélyen aludt. Én is. Persze ő ébresztett engem kb 1.5 óra múlva. Ittam egy kávét, Bencus festett délután. Kezdtem magam jobban érezni. Aztán gyerkőc kitalálta, hogy menjünk ki mamáékhoz. Gondoltam egy kis levegő nekem sem fog megártani. Apa elvitte a kocsit, nekünk meg maradt a bicikli. Ilyenkor kerülővel szoktam menni és akkor már sportoltam is. Nem hittem volna, hogy fél 6 felé még ennyire meleg van - bentről nem tűnt vészesnek- félúton majd le szédültem a bicikliről. Azért az a +16 kg csak nehezítette a dolgomat. Még dícsértem is magam, hogy milyen okos vagyok, hogy Bencére ráadtam a bukósisakot, ha esetleg véletlenül eldőlnék, csak nem lenne nagy baja, de persze ezt sosem szeretném megtudni. Mindig ráadjuk a bukósisakot. Nagyon örültem mikor végre bekerekeztünk anyósomékhoz. Bence belevetette magát a homokozóba én meg eldőltem a hintaágyban. Később, mikor már volt erőm segítettem Gábor anyukájának. Körtét rakott el befőttnek. Bevállaltam a pucolást. Ahogy hűlt az idő én úgy éreztem egyre jobban magamat. Miután a lámpát sikeresen itthon hagytam ideje volt az indulásnak hazafelé. Bence még maradt volna. Otthagytam, még Icanéni elvitte traktorozni őt én meg hazakerekeztem. Miután apa is hazaért akkor jött a telefon, hogy Bence nagyon sír, menjünk érte. Na ilyen sem volt még, hogy haza kellett hozni őt. Igaz nem úgy készültünk, hogy ottalszik. Kimentem érte, persze mire kiértem már semmi baja nem volt, de azért hazajött. Itthon aztán nem vitatkozott - mint szokott - jött fürdeni, vacsizott, fogmosás és alvás.

Egy mesét olvastam neki utána rögtön elaludt.