Marica grófnő

 Karácsonyra színházjegyeket (is) hozott a Jézuska. Abban nem voltam biztos, Áront mennyire fogja elvarázsolni az előadás, de valahol el kell kezdeni.

Napközben érkezett egy telefon a főnővértől, hogy a hétvégén be kellene ugranom dolgozni - szabadság ide vagy oda - mert 2 kolléganőm is kidőlt a sorból. A vasárnap éjjelt nem vállaltam, délután programunk van és nem szerettem volna lemondani már, de a szombat nappalra rábólintottam. Persze utólag cdapkodtam a homlokomat, mert teljesen kiment a fejemből az esti színházi program és az, hogy onnan bizony késő éjjel fogunk hazaérni. 

Időben indultunk még beugrottunk Vácra is, behoztam a cuccaimat, így reggel nem kell cipelni még annyit sem. Korán meg is érkeztünk, de ez volt a terv, ne az utolsó pillanatban kelljen parkolóhelyet küzdeni és szaladni. Stílusos vagy sem, eladás előtt még egy Mekibe is ellátogattunk a gyerekek legnagyobb örömére. 

Az előadás meglepően hosszú volt, de élvezetes. Nekem nagyon tetszett és rajtam kívül a többieknek is, bár Áron azért unta, de hősiesen nyávogás nélkül végigülte. Igazából szerettem volna valami neki való (Pál utcai fiúk, Dzsungel könyve, A padlás, stb) darabra jegyet szerezni, de nem sikerült. Remélem nem vettem el a kedvét ezzel a színházbajárástól.

Persze későn éjjel értünk haza, ennek megfelelően nem sok alvásra van kilátásom....

Színház...

Vasárnap Vácon oltunk. Szilvi szerzett jegyeket a Dzsungel Könyve című előadásra. Este 7-kor kezdődött. Először hozzájuk mentünk. Pizzát sütött, sütemény volt. Indulás előtt volt időnk beszélgetni. Nem messze van tőlük a Művelődési központ így sétálva mentünk. A pasik elmentek addig sörözni, míg mi a gyerekekkel művelődtünk. Nagyon tetszett az előadás, bár Bence azárt még kicsi volt hozzá. Élvezte ő is, de egy idő után fészkelődött, hogy mikor lesz szünet. A szünetben kapott rágicsát, majd a második felvonás alatt nyugodtan ült. Fáradt volt már, hiszen napközben nem aludt és ilyenkor este időben elalszik. Egyszer mondta is, hogy mindjárt elalszik, de aztán ugyan laposakat pilogva, de végignézte az előadást. A vége felé mikor Bagira egy szomorú dalt énekelt akkor könnyes szemmel kérte, hogy dajkáljam meg.
miután megkaptuk a kabátokat a ruhatárból és felöltöztünk, két idősebb hölgy nézett rá Bencére, aki persze már álmos volt és az elmaradhatatlan nyunyókat szorította akezében, majd nem túl kedvesen megjegyezték:
- Ilyen kisgyereket elhozni!
A jóneveltségem tartott vissza attól, hogy felvilágosítsam őket, hogy sokkal kisebb gyerekeket is elhoztak a szülei.
Nem mondom, jobb lett volna ha szombatra és délutánra teszik az előadást, de ez volt.
Egyébként meg jól éreztük magunkat. Bence hazafelé rögtön elaludt és másnap nem is ment oviba.