Konfrontáció

Újfent megnyertem az egyik kolleginát, zsinórban több műszakra. A beosztást meglátva erősen elgondolkoztam, vajon mit követhettem el ismét. Merthogy tavaly ugyanez volt. És félreértés ne essék, én eldolgozok bárkivel a kollégáim közül. Nehezen ugyan, de megtanultam mindenki hülyeségét kezelni (nyilván én sem vagyok kivétel), de van egy kollegina akivel sajnos nem működik a kémia közöttünk. 

Elviselem, s ha egy-egy műszakot viszünk, nincs is gond, de több alkalomra összezárni minket felelőtlenség. Nem miattam. Miatta. Mert kettőnk közül én jobban bírom a megpróbáltatásokat. Az úgy van, hogy ő mindig bepróbálkozik a különböző hülyeségeivel, én meg "sajnos" vagyok annyira talpraesett, hogy tudom kezelni ezeket a dolgokat, le tudom reagálni a hülyeségeit és mindig ő jön ki belőle szarul.

Azt szoktam mondani, hogy lehet velem kezdegetni, csak nem érdemes. Na meg, az utálatomért meg kell harcolni. És Ő erősen harcolt érte. Hát legyen.

Már az első műszakunk alatt volt neki beszólása, mit ugye csípőből reagáltam le. Nem is beszélgettünk az éjszaka hátralevő részében. Én tudok úgy dolgozni, hogy nem szólok 12 órán keresztül a másikhoz. Nem azért mert bunkó vagyok, hanem ha nem akar velem komunikálni, hát engem nagyon nem zavar.

Folyamatosan szívja elfele az energiámat mikor együtt nyomjuk a munkát. Az egy dolog, hogy mindig én férek oda a munkához, csak utána ne verné a mellét, ő mennyit dolgozott. Ez az ami szerintem a pofátlanság teteje....

Az utolsó előtti műszakunk egy éjszakás meló volt. Volt is munka bőven, pont olyan gyerekeket kaptam, akikre erősen kellett figyelnem: vérnyomás mérés az egyiknek, pulzus, légzés, szaturáció a másiknak óránként, infúzió itt is, ott is  csepegett, stb Szóval volt dolgom. Közben jöttek az ambulánsok közülük három osztályos felvételt igényelt és ebből kettőt én nyertem meg, mert a kolleginának nem volt kedve dolgozni, hozzáteszem az osztályon is több volt a betegem.

Még éjjel egykor a doktornővel egyeztettünk a gyerekeket illetően, kinek, mikor, mit és hogyan, miközben a kollegina bent csücsült a fenekén és belemerült a telefonjába....majd mint aki jól végezte a dolgát, ledőlt az ülőkére és álomba szenderült.

Csak lett egyszer reggel fél 6 is, amikor belépett a nappalos, s az éjszakást még fekve találta...meg is kérdezte mi történt, mire az felugrott és közölte flegma stílusban: qrvaszar éjszaka volt. Na itt öntötte el az agyamat a lila köd és gyorsan helyesbítettem: nekem meg a doktornőnek qrvaszar éjszakánk volt...neked nem....

Egyébként nem gondolnám, hogy rossz volt az az éjjel. Dolgozni kellett igen, na és? Nem volt fejetlenség, nem volt kapkodás, nem volt életveszély, csináltunk a dolgunkat szépen sorban, ennyi. 

Ez a story aztán úgy jött vissza hozzám, hogy ő mennyit dolgozott én meg nem segítettem....na itt lett elegem belőle. Innentől kezdve befejeztem a jófejséget vele szemben. Igen, azt a kicsit is, ami volt. Ha harc....

Mikor ráérünk

Dupla

A dupla éjszakától csak a dupla nappal a rosszabb. S naná, hogy most van bent olyan gyerek aki felett ott kell állni, mert oxigén igénye van :)

Munka előtt

Így kell kezdeni az éjszakai műszakot:

Éjszakára menet korábban ér be a busz, így van egy jó 20-25 percünk. Van, hogy fagyizunk, van, hogy egy kávéra csücsülünk be az egyik cukrászdába, most fagyi kehellyel leptük meg magunkat :)

Amivel az éjszakákat múlatom

Mostanában éjszakai műszakban színezek:

Tekerős

Hirtelen ötlet volt, hogy tekerjünk egyet. A Zuram egyik barátja is pont itthon van a lányaival, így egy baráti-családi tekerés lett belőle. 

Az egyik szomszédos faluba tekergőztünk, jó kis túra, én kissé el voltam tájolva, miszerint olyan 4-5 km lehet...na volt az majdnem 10 is, csak oda. Tekertem már arrafelé csak nem mentem végig, mert van egy qrva nagy domb. Mint kiderült, visszafelé van az az emelkedő.

Kiérve megpihentünk a kocsmánál. Nem mi voltunk az egyetlenek, akik ezt a fajta kikapcsolódást választották délutáni programnak. A pasik söröztek én rozé fröccsel hűsítettem magam,  a gyereksereg pedig üdítőzött. Hazafelé még megálltunk Z-éknél, srácoknak volt még ereje ugrálni a trambulinban...

Kéretik csak a km-t nézni, időt, sebességet ne, mert az nem valós. Visszafelé leesett a láncom, nem is tudom mennyi időbe telt míg a zuram visszatette. szeretett érte, na.

Újra itt

Bár lett volna miről blogolnom, egyszerűen lusta voltam hozzá. Sikerült vírusirtani a gépet, de valahogy nem esik jó bekapcsolni. Még vár rá egy kis javítás, ki kell cseréltetni a CD/DVD írót benne...

A tanévkezdés mondhatni zökkenőmentesre sikeredett. Bence jól vette az akadályt, várta is már. Felső tagozatos lett, ötödik osztályt kezdte - mikornőttmegezagyerek - Az osztályuk létszáma csökkent, ami szerintem nem hátrány. Mégsem 32 hanem csak 21 (asszem). Zömében fiúk maradtak, a sok csipogós kiscsaj átment a gimibe. Nekem nem a csajokkal volt bajom, igaz a szülőkkel se sok, mert nekem aztán se időm, se energiám nem volt állandóan a tanító nénik körül legyeskedni, nem úgy, mit egyeseknek. Ezt a részét viszont nem díjaztam, mert ha nagy ritkán, de beszélni akartam valamelyikkel is, egyik-másik anyuka állandóan feltartotta. Meg engem is.

Pasi osztályfőnökük lett, aki nagyon jó fej, laza, de ugyanakkor fogja is őket, nagy természetbarát, kirándulásokat szervez, szalonnasütést, stb...jól össze fogja őket kovácsolni.

Szülői értekezletre készült ám: pálinka, bor, üdítő, sós süti....

Áronnak már nehezebben ment a kezdés. Első nap előtti éjjel 20 percenként ébredt, sírva....nem is értettem miért, hiszen semmi nem változik, ugyanaz a csoport, ugyanazok a gyerekek és ugyanazok az óvónénik....hajnalban már algoflex szirupot adtam neki, hogy valamennyit azért aludjunk. Reggel volt is sírás, de mikor elfele jöttem, már mosolyogva integetett. Azóta nincs nyávogás, bár azt mindig elmondja siessek érte, délután meg ott könyörgök: ugyan induljunk már...

A héten még nincsenek különórák, a jövőhéten indul: karate, szolfézs, zenesuli....nem fog unatkozni  a kölyök, de mi se :)

A héten szabadságon vagyok, nagy terveket nem szőttem, amit akartam azt elvégeztem, jó volt ez a kis lazítás, a múlthéten kijutott nekem is a jóból. Na nem is a munka volt az, ami az agyamra ment, hanem inkább a kollegina személye....legszívesebben kivágtam volna a hetedikről...na de ami késik, az nem siet ;)

Az elliptikus használatban van. Igaz volt egy pont, amikor majdnem visszaküldtem. Kb két hét után elkezdett billegni meg nyikorogni. Gábor olajozta jobbra-balra, húzta a csavarokat, de csak nem lett jó. Már fel is hívtam a szervízt, hogy ez így nem ötös....talán bevinném.
Mondtam a Zuramnak szedje szét és akkor valahogy elvisszük, mert ezt így használni nem lehet. Na a Zuram nem szedte szét, csak kicserélt két csavart benne. S láss csodát....teljesen jó. Most nem azé'...nem vártam én edzőtermi gépet ennyi pénzért, na de azért az sem helyénvaló, hogy  a gyári csavarok lóf@szt se érnek....

Szilvás muffin

Megkísértett a receptje a Nők Lapjában...asdig-addig morfondíroztam míg végül nekirugaszkodtam.

Hozzávalók:
- 6 dkg vaj
- 8 dkg kristálycukor
- 2 tojás
- 20 dkg liszt
- 1 tk őrölt fahéj
- 1 tk sütőpor
- 1,5 dl tej
- fél citrom héja
- 25 dkg szilva

Elkészítés:

Sütőt előmelegítjük 180 fokra. A lágy vajat habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk az egész tojásokat. Beleszitáljuk a lisztet, sütőport, fahéjat, majd hozzákeverjük a tejet. Belereszeljük a citromhéjat és simára keverjük a tésztát. Ezután óvatosan beleforgatjuk a szilvát. Kibéleljük a muffinsütőt kapszlikkal, megtöltjük és sütőbe toljuk. 25-30 perc alatt készül el.

Negyven

Még mindig szülinap