Idén mind a ketten dolgoztunk karácsony előtti éjszaka, így 23-án délelőtt elő tudtam készülni, nem kellett 24-én megszakadnom.
Próbáltunk időben vacsorázni, de nem annyira sikerült, ajándékbontás után azért még volt idő játszani az x-boxhoz kapott ajándék kormánnyal.
25-én Gábor dolgozott az ügyeleten, mi a srácokkal átmentünk anyáékhoz, jöttek tesómék is.
26-án sógoromék érkeztek, de én éjszakás voltam aznap, így majdhogynem váltottuk egymást nekemezígytökéletes
Éjszalás voltam, s mint számítani lehetett karácsony ide, karácsony oda, tengeteg ambuláns forgalmunk volt az elmúlt napokban és a megszokottnál többször csörgött a telefon is. Utobbival még ki is vagyok békülve, mert sokszor elég, ha megerősítjük a szülőt vsgy tudunk olyan tanácsot adni amitől megnyugszik és elhiszi, hogy nem kell berohanni.
Tegnap éjjel belefutottam egy telefonba, 3-4 év közötti gyerek anyukája telefonált, mert 3 napja lázas a gyerek és akkor most hová mehet- volt a kérdés, én meg mondtam, hogy a gyerek még akár egy hétig is lázas lehet és nyugodtan megvárhatják a mai háziorvosi rendelést, mire kissé kioktató hangon a következő hangzot el:
- akkor mondom mégegyszer, 3 napja lázas...
(amúgy nem is értem, miért este fél 8 után jutott mindez eszébe)
Az én válaszom pedig igy hangzott:
- akkor mondom mégegyszer: még egy hét mulva is lázas lehet...
Na itt aztán kicsit irányba fordult és gyorsan átbeszéltük mi a teendő, mire kell figyelni és mondtam, ha rosszabbodás van, telefonáljon és újra gondoljuk a teendőket...s mert jófej is szoktam lenni, "megnyugtattam", hogy akár 40 fokos láz is előfordulhat, nem kell megijedni...
Éjjel 1 óra 20 perc
8 éves kislányt hoz anyukája, mert viszket a talpa.
Igen.
Viszket. A. Talpa.
A hétvégén került megrendezésre Budapesten a Kyokushin Karate Európa Bajnokság, ahol a srácok is indultak Kata versenyben.
20 országból 689 versenyző volt jelen és hatalmas élmény volt mindenkinek. Mi nem csak kísérők és nézők voltunk, hanem segítők is, de azért a gyerekeinket figyelemmel kísértük. Áron szombaton versenyzett, Bence vasárnap.
Mindkettőnek sok vetélytársa akadt, erős mezőny volt nagyon. Mind a két srác a középmezőnyben végzett, mind a kettőre nagyon büszkék vagyunk.
Télen meg hidegben ritkulnak a sétálós alkalmak, igyekszünk azért gyakran vinni Mexet, ha más nem csak egy kis körre. Tegnap a reggeli szokásos kör után - mert nagyon fötnöm nem kellett - ráértem egy hosszabb sétára vele. Az idő sem volt túl hideg, a hó is esett, ilyenkor olyan szép a táj.
El is indultunk, arra nem számítottam, hogy senki nem járt aznap azon a környéken, volt, hogy a bokám teljesen elveszett a hóban. Jól esett a séta, Mexnek a futkározás, harapdálta a havat, túrta magát bele .
Azt szeretem ilyenkor, hogy őzikékkel lehet találkozni. Múltkor is bóklászott egy és nem inalt el rögtön, ahogy észrevett. Mexet pórázra tettem mikor felfigyeltem rá, begogy nekem meginduljon, az özike meg csak hegyezte fülét, nézett, makd elugrált az erdő széléhez, ott megállt, onnan is figyelt még, majd mikor bement az erdőbe még onnan is nézett egy darabig.
Most 2 őzike sétált át az egyik kiserdőből a másikba, nagyon nem izgatták magukat a látványunkra. Most is sikerült Mexet időben megfognom. Aztán ahogy sétáltunk tovább, a tisztáson csak azt láttam, hogy 4 őzike szalad keresztül, majd később még egy nagyobb is utánuk iramodott. Szerencsére Mex okos, ekég volt annyit kiabálnom neki, hogy marad és ott is maradt egyhelyben.
A ScrapUpnál minden hónapban van egy alkotós kihívás, s én minden hónapban az utolsó pillanatban állok neki a feladatnak. Még nincs készen az alkotós helyem, asztalt, fiókos és polcos szekrényt kell beszereznem, de annyi mindenre szükségünk van még, ami sokkal fontosabb így egyre tolódik....ugy meg nem nagyon szeretek alkotni, hogy minden cuccért az emeletre kell szaladgálnom. El is szoktam határozni, hogy kihagyom a játékot, de a honap utolsó napjaiban azért csak nekifogok, sőt olyan is volt, hogy az utolsó délelőtt kezdtem neki.
Az novemberi kihívás témája a színek és körök volt.
...kezdődik a várakozás időszaka. Nem vagyok egy nagy lakásdíszítős, az ajtora szoktam kopogtatót kitenni meg az adventi koszorú kap helyet az asztalon és ebben ki is szokott merülni a díszítés. A panelban csak útban lett volna minden ha ide-oda akasztom, itt meg még nem találtam ki higyan lehetne vagy mi lenne a jó. Vannak már halvány ptleteim, lehet jövőre már lesz rá kapacitásom. Gondoltam szerzek makd be ünnepi párnahizatokat, asztali futót, egy-két lámpást és készitek valami karácsonyi asztali díszt. Egyelőre sem időm, sem felesleges anyagi keretem nincs rá. Azért egy új adventi kalendáriumot szereztem be a 3 gyereknek (igen, a Zuram a legnagyobb, szerintem mind Isten gyermekei vagyunk 😁🙈), szóval idén ebbe kapják a napi csokit.
Bence nagy álma vált valóra november 11-én. 12 éve karatézik és 2018-ban igazolt át a Shotokan karatéról a Kyokushin Karatéra. Akkor hiába volt már az előző küzdőspoertban magasöves, itt az elejéről kellett indulnia, ami azért egy szép teljesítmény 5 év alatt. Nyáron a táborban már volt egy vizsga, de voltak hiányosságai, ezért a 3 hónap alatt részt kellett vennie különböző edzéseken, versenyeken kellett indulnia és novemberben el kellett mennie egy vizsgára is. Nagyon izgult, ahogyan mi is. A vizsgára mi nem mehettünk, ezért az edzője vitte és viszonylag hamar haza is értek, de piszok volt, mert nem írta meg, hogy sikerrel járt-e, így várnunk kellett addig míg hazaért. Ráadásul amikor belépett az ajtón az arcáról semmit nem lehetett leolvasni. Szerencsére ngyon sokáig nem húzta az idegeimet, elárulta, hogy végre megszerezte a fekete övet, az 1. Dan-t.
Nem vagyunk egy nagy posztolós család a közösségi médiában, de nagyon büszke voltam, amikor az iskola megosztotta az információt büszkélkedve, hogy az ő iskolájuk taulója.
Essen szó akkor valami pozitívumról is. Mondjuk arról, hogy a felújítás idénre tervezett szakaszával végeztünk. Bútorok hiányoznak még, az majd szépen lassan folyamatban lesz, sajnos nem lettünk milliomosok, így nem tudjuk egyszerre beszerezni őket.
Viszont ugye elkészült a fürdőszobánk, utána szépen lassan a hálószoba is kialakult. Ott igazából nagy dolgokat nem kellett véghez vinni, csak festeni-tapétázni és a laminált parkettát letteni, valamint beltéri ajtót cserélni. Ezzel majdhogynem egy időben készült a félemeleten a folyosó. Itt húztunk egy gipszkarton falat, mert csak egy korlát volt, mint elválasztá és hát elég bénán nézett ki. A két beltéri ajtó csere azért volt érdekes, mert még az apósom csinálta vasból, alumíniumból nem is értem ki gondolta azt, hogy az szép és hát eléggé zavarta a szemünket. Itt falazni is kellett, majd glettelni, csiszolni, festeni, de ezen is túl vagyunk. Leginkább Gábort illeti dícséret ezügyben.
A beltéri ajtókkal volt egy körünk. Illetve csak az egyikkel. Az OBI-ban vásároltuk és hát nyilván látszik, hogy nem az a kategória amit lentre tettünk be, mondjuk fele annyiba is került kb. Az egyik ajtólapban az elemek nem voltak megfelelően rögzítve, így az egyik oldal lecsúszott. Gáábor próbálta megragasztani, de nem volt tartása így sem. Végül felhívta az OBI-t, ahol mondták semmi gond, írjon egy emailt, aztán majd kicserélik. Így is lett (nem akartunk még hetek várni, de sajnos nem tudta megjavítani a családfő) , szerencsére nem keleltt heteket várni, elég hamar válaszoltak, hogy a hibás ajtólapot vigyük vissza és kapunk helyette kerettel együtt egy másikat. A beépített keretet nem kellett kibontanunk, azt megtarthattük. Végül minden ajtó a helyére került. A célnak megfelel, de veszekedéskor nem tanácsos bebaszcsapni.
Megmondom őszintén elfáradtunk ebben a projectben. Lelkileg, fizikailag és anyagilag is. Van még hátra bőven munka, jövőre a srácok szobáját kell rendbe kapni (festés, parkettázás, beltéri ajtó csere), ami nagy munka lesz még az a konyha és utána még a kinti részen kell kerítést, korlátot cserélni, teraszt kialakítani és füvesíteni.....bízom benne, hogy egy 2 év alatt a végére érünk.
Ugyan még van hátra pár nap az évből, de az már régen világos, hogy nem a blogírásról szólt ez az év. Sajnálom, mert azért lett volna mit megörökíteni, most az utóbbi hetekben is voltak említésre méltó események, de a lustaság győzött felettem. Na meg a "soha semmire nincs időm mostanában" érzés. Olyan gyorsan telnek a napok és én azt érzem, hogy kevés a 24 óra. Nagyon el vagyok fáradva, nem is emlékszem, hogy valaha éreztem-e ezt ennyire. Van még szabadságom és először novemberben terveztem kivenni, de végül áttoltam decemberre, mert a srácok indulnak a Karate EB-n és gondoltam akkor pont jó lesz. Aham...csak épp a bennmaradt napból 3-mat vagy 4-et tudok kivenni, s nagyon remélem át tudom vinni jövőre a megmaradt pár napot, mert ha nem elveszik, ugyanis a kórház nem fizeti ki. S a kórházról meg ne is beszéjünk, mert kritikán aluli amit műveknek velünk meg amúgy amit az egész egészségüggyel művelnek. A Honvéd kórházhoz tartozunk, s míg ott van minden, addig nálunk csak elvesznek abból a kevésből is. Az, hogy nálunk nincs túlóra kifizetés, nincs Cafatéria, nincs ruhapénz, stb, csak egy dolog, de se mosogatószert, se wc papírt, se papírtörülközőt nem kapunk. Semmit. Magunknak kell mindent vinni. Amit pedig a fizetésemeléssel művelnek, az tragédia. Olyan változásokat terveznek, hogy szerintem márciustól nem marad ember a pályán....erősen gondolkozok, hogy milyen irányba kellene váltani, egyelőre nincs ötletem, mert a munkát szeretem, de nem vagyok benne iztos, hogy innen megyek nyugdíjba.
Amúgy nem is ezekről akartam írni....de azt mostmár külön bejegyzésbe teszem :)
